2012. június 11., hétfő

Sasha – VII. Az Ezüst Pók hálójában


VII.
Az Ezüst Pók hálójában

Hátrálni kezdtem, bár tudtam, nincs hova futnom. A chamaeleon félrehajtott fejjel, nyelvét öltögetve várakozott. A félelmem szagát ízlelgethette. Hátam az acélajtón koppant. Elfogyott a menekülési utam, ahogy a levegőm is. A bérgyilkos a magasba szökkent, pördülő ugrása közben egy ionkorbács tekeredett ki a kezében. Az ózonszagú csapás a lábam előtt tépte fel a műkőpadlót. A reccsenés elnyomta a bőrváltó földet érésének zaját. Tehetetlenül vártam, hogy a következő ütés a húsomba hasítson.
– Elég! – A közömbös, visszafogott hang megállította a csapást. Az ionkorbács ágai szisszenve húzódtak vissza a nyélbe. – Még szívrohamot kap a kislány.
Egykor jóképű kísérőm most borostyánsárga karimás, dülledt hüllőszeme a tolószékes lányra villant.
– Meg kell nyugtatnom, hogy nem bántod. Menj, nézz körül, nincs-e a környéken nemkívánatos kíváncsiskodó!
Darron rövid biccentés után az előszoba nyitott ablakához lépett, majd kiugrott rajta. Megkönnyebbült sóhajommal éltető oxigén jutott a tüdőmbe. Vártam a fájdalmas kiáltást, persze hiába… Nem volt annyi szerencsém, hogy összetörje magát.
A chamaeleon távozása után sem éreztem nagyobb biztonságban magam. Szökésre azonban semmi esélyt nem láttam. Lehet, hogy egy bőrváltó túléli, ha kiveti magát egy ház harmadik emeletéről, én azonban aligha.
A bejárati acélajtó kontroll-lámpája vörösen világított, így azon legfeljebb lézervágóval juthattam volna keresztül. Hálójáró egy percig némán méregetett, majd a szemközti ajtó felé fordította a tolószékét. A válla felett vetette vissza:
– Gyere! Gondolom, kíváncsi vagy, mit találtam.
Az ajtó surrogva kinyílt, ő pedig átgurult a másik szobába. Fogalmam sem volt, mi vár ott rám, ezért mérsékelt lelkesedéssel követtem.
A helyiség körülbelül ötven négyzetméteres lehetett. Keskeny, magasra törő, lézerhálós ablakain csak a levegő és a fény juthatott keresztül. Körben a falakon fém- és üvegpolcok, csupa rideg célszerűség. A szoba közepén két és fél méteres, ívelt asztal egy rakás holomonitorral. Hálójáró épp az ölébe húzta a krómszínű billentyűzetet.
– Végre! Már azt hittem, inkább megpróbálkozol az ablakkal. Gyere! Onnan nem fogsz látni semmit, hacsak nincs beépített sasszemed. Nyomorék vagyok, nem jelentek rád veszélyt. Egyébként is, a megrendelőm vagy, nem igaz?
– Így volt. Jelenleg azonban nem tudom eldönteni, te, vagy a chamaeleon a veszélyesebb. Mit akarsz tőlem? Miért támadt rám a bőrváltó?
Gúnyos kuncogásától úgy éreztem, mintha valami hideg és nyálkás kúszna végig a gerincem mentén.
– Tanulékony vagy. Talán mégis sikerül életben tartanom téged, amíg felvehetem a prémiumomat. Darron nem támadt rád. Csak megmutatta, milyen óvatlan voltál. Meg kell értened, egy perc alatt véged, ha nem leszel körültekintőbb. És nem én akarok tőled valamit, hanem te éntőlem. Információt kértél.
– Prémiumodat? – kapaszkodtam bele az első szóba, amin fennakadtam.
– Tihanae célzott rá, hogy a szokásos béremen felül jutalomra is számíthatok. Hét számjegyű összeget emlegetett. Igen csak fontos lehetsz a főnökének.
Nem először gondoltam rá, hogy Claire megdöbbentően nagyvonalú velem kapcsolatban. Tudtam, hogy kedvel, de gesztusai rendre túlmutattak a szimpátia határán.
Hálójáró háta mögé léptem, onnan néztem a monitorokra, de fogalmam sem volt, melyikre kéne koncentrálnom. Mindegyiken ezer kép, szöveg és nyitott ablakok. Ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük.
– Találtál valamit?
Hálójáró ujjai elképesztő fürgeséggel suhantak a billentyűk felett.
– A férfiről szinte semmit, és már ez gyanússá teszi. Mélyebbre ástam, a bank adatbázisában találtam pár morzsát, de mind hamis nyomnak bizonyult. Most csak annyit mondhatok, nem akkor született és nem ott, ami a banki adatbázisban szerepel. Az anyja kiléte is rejtély. Csupa egymásnak ellentmondó anyag. Mintha szándékosan hamis információkba akarnák fullasztani az utána érdeklődőket. A helyedben messze elkerülném.
– Értem – hangom kellemetlenül rekedten szólt. Bár elszöktem a házából, mégis valahol reménykedtem, a Hálójárótól kapott információk megcáfolják a délután kihallgatottakat. Talán, mert megmentett George-tól, vagy mert a tőle kapott nyaklánc megvédett az árvaházban attól a nagy erejű démontól, esetleg valami meghatározhatatlan megérzés, benyomás miatt… De ez már semmit sem számíthatott. Hálójáró információi és a pincénél hallottak után nem adhattam több esélyt neki.
– Találtál még valamit?
– Darron kiderítette, hogy a Tarajosok kaptak előleget a bőrödért, a megbízó személye azonban még kérdéses. Jelenleg a három leggyanúsabb személy banki adatait próbálom megszerezni, hátha sikerül szűkíteni a kört. Darron elvállata a személyi védelmedet, amíg nem sikerül többet megtudni és semlegesíteni a veszélyforrást.
Mintha csak hívta volna, a chamaeleon belépett a szobába. Jóképű emberálcáját viselte, miközben a fejét ingatva Hálójáróhoz lépett és a vállára tette a kezét.
– Sehol semmi, de ez nem jelenti, hogy biztonságban lennénk. Az üldözőnket csupán lelassítottam és nem kiiktattam.
– Láttad, ki volt – inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek.
– Ránézésre ember, úgy két méter magas, fekete hajú és villámgyors.
– Az arca?
– Nem tudnám azonosítani. Egy alagútban voltunk és kinyírtam előtte a fényeket.
– Hát ezzel nem sokra megyünk – sóhajtott Hálójáró, és a chamaeleon kezére hajtotta az fejét. Hozzádörzsölte az arcát és felmosolygott rá.
– Leráztuk, egyelőre már ez is több, mint amiben reménykedtem.
Megzavarodva néztem rájuk. Sütött a mozdulataikból, hogy több van köztük üzleti kapcsolatnál. Jó, hogy Hálójáró nem válogathatott, de egy bőrváltóval, akinél soha nem tudhatod, kivel állsz szemben...
– Üvölt az arcodról a megbotránkozás. Nem érdekel, mit gondolsz a kapcsolatunkról, de tartsd meg magadnak a véleményedet, vagy fel is út, le is út. Nem tűröm az ilyesmit – vicsorgott rám váratlanul Hálójáró.
– Bocsánat! – Égett az arcom a szégyentől. Mit tettem volna, ha Claire vagy Prédikátor úgy áll hozzám, ahogy én az előbb Darronhoz? Ugyanakkor mindenki tudta, hogy a chamaeleonok, akár csak a többi paralény, parázna, erőszaktevő démonok fattyai.
– Hagyd, szivi! – vigyorgott Hálójáróra Darron. – Megszoktam az előítéletet.
– De nem az én házamban! – csattant fel a lány.
– Nem mentegetőzésképpen, de én chamaeleon szülőktől származom – fordult a kreol felém. – Klánom nincs, sem démonapám, aki irányíthatna. Mondhatni, magánzó vagyok – vont vállat.
– És nem próbáltak utánad nyúlni? Úgy tudtam, a klánok nem eresztenek ki senkit a körükből.
– Nem tudnak rólam. A szüleim már régóta halottak.
– Sajnálom! – Nehéz volt a chamaeleon szemébe néznem, pedig most emberarcot viselt.
– Nem számít. Csak azért mondtam el, hogy ne rezzenj össze, ha a közeledben vagyok. Macerás lenne úgy védenem téged, hogy közben előlem is menekülsz.
– Rendben, elég ebből! – Hálójáró szavait féltékenység itatta át. Csak nem hiszi, hogy lecsapnék Darronra? – A fejvadász kiléte egyelőre vakvágány. Összpontosítsunk inkább a megbízó személyére. Pár napig itt maradsz, addig Darron megpróbál minél többet kideríteni a kapcsolatain keresztül.
– És mit csináljak addig?
– Unatkozzál! Mit tudom én?! Foglald el magad! Csak a gépeimhez nem nyúlhatsz.
Nyers modorából nyilvánvalóvá vált, hogy ugyan eddig lenézett, most azonban már utál. Nem tetszhetett neki, hogy Darron ilyen közvetlenül beszélt velem és beavatott pár dologba.
– Nézd! Elnézést kérek, amiért megbántottalak. Nem akartam ítélkezni feletted.
– Nem érdekel, mit akartál. Darron hozzám tartozik. Engem lenézhetsz, gondolhatod, hogy csak könyörületből van mellettem, de őt nem sértheted meg.
Makacssága némiképp ismerős volt. Egy módon szerelhettem csak le.
– Darron! Elnézésedet kérem, előítéletes seggfej voltam.
– Tényleg, de már nem számít – vigyorgott rám, miközben Hálójáró vállát masszírozta.
– Ennyi elég, vagy szórjak hamut a fejemre? – néztem a lányra.
Hálójáró inkább Darron érintésére nyugodott meg, mint az én bocsánatkérésemre.
– Oké, ez egyszer túllépek rajta, de ne csinálj az ilyesmiből rendszert. Darron! Mutasd meg Sasha helyét, hadd rendezkedjen be!
A chamaeleon biccentett, majd a kezem után nyúlt. Legyőztem a viszolygásomat és elfogadtam az érintését. A hátsó fal felé húzott, ahol acélpolcok futottak végig.
– Szűkösen leszek, ha az egyikbe akarsz beleszuszakolni.
– Ne félj! Soha nem tennék ilyesmit egy csinos lánnyal. – Tenyerét fejmagasságban nekinyomta a fémpolcnak, mire az beljebb csúszott, majd a fal mögé siklott.
Egy apró szobába jutottunk, ahol csupán egy heverő és egy karosszék árválkodott. Hálójáróra igencsak ráfért egy lakberendező segítsége.
– Köszönöm!
– Nincs mit. Ez is benne van az árban – kacsintott rám. Nem győztem magam emlékeztetni, hogy a csinos külső egy alakváltót takar. – Helyezd magad kényelembe!
Megfordult, kezét az ajtórés mellett függő, fekete hálóban ülő ezüst pókot ábrázoló képre nyomta. Ahogy kilépett a szobából, a polc ismét a helyére csúszott és magamra maradtam. Itt volt az ideje, hogy beszéljek Prédikátorral. Szükségem volt a megnyugtató hangjára, a határozottságára, a szeretetére. A mobil egyet csengett, és már fel is vette.
– Sasha, végre! Claire ideszólt, hogy elmondja, mi történt, de azóta nem hallottam felőled.
– Nincs semmi baj, egyelőre biztonságban vagyok. Azonban nincs elég információm, és ebbe belehalhatok.
– A nyakláncról Ogron kiderítette, hogy a középkorban tűnt fel először. Feljegyzések szólnak arról, hogy egy nemes meg akarta magának szerezni a varázsereje miatt, és elküldte érte a harcosait a faluba, ahol korábban látták. Az uraság zsoldosai megöltek minden falubelit, a papnőt és annak tanítványát is, majd elragadták a nyakéket. Az első estén, amikor a nemes felvette az ékszert, megjelent a papnő növendéke, és megölte őt az énekével.
– Az énekével? – a telefon megreccsent markomban, úgy szorítottam.
– Igen.
– Akkor lehet, hogy ez a tanítvány szállt meg engem?
– Ariella a források szerint ember volt és nem démon. Egyébként, ha megszálltak volna, nem lennének ilyen kérdéseid. Fel sem merülhetne benned ez a lehetőség.
– Tényleg Ariellának hívták? – elszorult a torkom. Az áldozatok szenvedése koránt sem viseli meg annyira az embert, mint mikor arcot, nevet, sorsot kapcsolhatnak hozzá. Attól, hogy „halálomkor” valóban megtörtént eseményekről vizionáltam, csak még rosszabbul éreztem magam.
– Igen. A nyakláncnak ezután nyoma veszett. Bár többen kutattak utána, senki sem talált rá.
– Akkor hogy kerülhetett Arronhoz?
– Nem tudom erre a választ, de Ogronnal ma ismét elmegyünk a Könyvtárba, hátha kiderül még valami. A régi könyvek és tekercsek csak részben lettek digitalizálva. Ki kell derítenünk, hogy honnan származott a nyaklánc eredeti varázsereje. Hátha akkor megértjük, miként működik.
– Köszönöm! Nem tudom, mihez kezdenék nélküled!
– Csak vigyázz magadra!
Hatalmas dörrenés szakította félbe a beszélgetésünket. Futó léptek zaja közeledett a szobám felé.
– Le kell tennem! Köszönök mindent!
Már nem hallottam Prédikátor válaszát, mert az ajtóban megjelent Darron, mögötte pedig Hálójáró lesett be a szobába.
– Mobilon beszéltél? Mondd, te teljesen elvesztetted az eszed? – visított rám a lány.
– Mi?
– Add ide! – kapta ki a kezemből a készüléket Darron. Egy másodperc alatt szétszedte, majd dühös morgással a padlóra dobta és rátaposott. Egyik kezével a táskám után, másikkal utánam kapott. Egy másodperccel később Hálójáró irányítópultjánál álltunk.
– A mobilba rejtett chippel jutott idáig, de egy darabig eltart, amíg áttöri a biztonsági vonalainkat – mormogott Hálójáró. Lesújtó oldalpillantásától legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.
– Nem értem, mikor buherálta meg.
– Darron! Nézd át észlénykisasszony táskáját. Ha innen meglépünk, nem akarok még egy ilyen meglepetést.
A chamaeleon a táskám teljes tartalmát a földre öntötte, majd egyenként dobálta vissza a cuccokat, mindent kiforgatva, áttapogatva. Zavartan néztem hosszú ujjai között a fehérneműimet. Életemben még soha nem éreztem magam ilyen kínosan.
– Megvan. Még egy mobil.
– Hát biztosra ment. De igyekeznünk kell. Most jutott keresztül az első védelmi vonalon.
A monitorokra nézve láttam, ahogy Arron hatalmas ugrásokkal közelít a ház felé. Szinte le se lassították a lába előtt hirtelen megnyíló csapdák, és az innen-onnan előtörő lángcsóvák, elővágódó dárdák, máris az épület előtt állt. Kihívóan nézett bele a kamerába, mintha csak azt üzenné az őt figyelőknek: a java még hátra van.
– Fel fog kapaszkodni a falon. Legalábbis én ezt tenném. Aktiváld a pókokat! – markolta meg Hálójáró vállát Darron. A lány csak bólintott, és már kopogtak is a billentyűk az ujjai alatt. A falon rések nyíltak és apró, fémszilánkra hasonlító nyolclábúak rajzottak elő belőlük, ellepve az épület homlokzatát.
Arron kezdetben ügyet sem vetett rájuk, azonban amikor az egyik elérte és rámászott a kezére, úgy rázkódott össze, mintha áram rázná. Dühös hörgését remekül továbbították a szobafalba rejtett hangszórók.
– Oké, ez le fogja lassítani. Menjünk!
Hálójáró gyors mozdulattal a gépekhez kapcsolt valami fekete dobozt, majd elpördült a pulttól és az ajtóhoz gurult. Darron maga után húzott, így követtük végig a folyosón. A fények mindenütt villogtak, égett bakelit szaga töltötte be a levegőt, pár ajtórés alatt füst szivárgott a folyosóra. Lézerháló feszült minden kereszteződésben, amik Hálójáró előtt megnyíltak, majd mögöttünk azonnal bezáródtak. Az alagsorban egy alacsony építésű autó várt ránk. A vezetőüléshez rámpa vezetett fel. Hálójáró odagurult, és egy pillanat múlva tolószéke kattanva a helyére illeszkedett.
– Gyerünk! Üljetek be!
Darron a táskámmal együtt az anyósülésre dobott, majd a hátsó ülésre ugrott.
– Indíts!
Az autó kipörgő kerekekkel lendült előre. Hálójáró kezén felcsipogott az óra.
– Bejutott a harmadik emeletre – morogta maga elé. – Söpörjünk el innen!
A garázs ajtaja lassan emelkedett, a kocsi teteje csikorgott és szikrát hányt, ahogy kivágódtunk a szabadba a félig felnyílt ajtón.
Még húsz méterre sem távolodtunk el, amikor kirobbant a ház egyik ablaka. Hátrapördültem, látni akartam, mi történt. Arron lángoktól övezve vetette magát utánunk. Akaratlanul is felsikoltottam, ahogy háromemeletnyi magasságból zuhant a beton felé. Mielőtt azonban földet ért volna, valami visszafogta az esését. Vékony fémes csillogású kötél feszült mögötte, aminek a vége a homlokzathoz rögzült.
– Ügyes és gyors. Lássuk, mit szól ehhez!
Darron egy mozdulatára eltűnt a hátsó szélvédő, és a chamaeleon sorozatot szórt fegyveréből az épp talajt érő démonvadász felé. A lövedékek felszaggatták Arron mellkasát és hátravetették rángatózó testét. De nem maradt fekve. Iszonyodva láttam, hogy talpra áll és utánunk ered. Darron átkozódva töltött újra, Hálójáró pedig a gázra taposott.
– Ki és miféle ez az alak? Ennyitől még egy démon is kifeküdt volna!
– Lehet, hogy nem fogja a hagyományos golyó.
– Csakhogy édesem, ezek nem sima golyók, hanem ezüstötvözet-köpenyes, higany lövedékek. – recsegte Darron. – Nem csak az emberekre halálosak, de a parákra is.
Arron még mindig a nyomunkban volt. Sebesen vágtatott a kocsi után, átugorva minden akadályt. Kormos arcával, szakadt fekete ruhájában rémisztő látványt nyújtott.
– Ezüstöm! – szólt előre Hálójárónak a chamaeleon. – Jobb, ha minél hamarabb kideríted ki ez, és hogyan ölhetem meg, mert baromi elszántnak tűnik.
A lány egy pillanatra Darron felé fordult, szemében elszánt düh villant.
– A hírnevem bánná, ha nem sikerülne, és amúgy is azt akarom, hogy pusztuljon. Miatta kellett porig égetnem az otthonunkat.
Arron tovább üldözött bennünket annak ellenére, hogy a testébe újabb lövedékek csapódtak. Darron nem akart belenyugodni a sikertelenségbe. Sápadtan tekeredtem hátra, hogy szemmel tartsam az egyre véresebb alakot. Láttam, tudtam, hogy nem sebezhetetlen. Ápoltam, amikor a démonok összeverték. A becsapódó lövedékek vörös pászmákat rajzoltak körülötte a levegőbe, mégis egyre csak jött, megállíthatatlanul.
Úgy éreztem szétszakadok. Árulása ellenére minden egyes, testébe fúródó lövedék fájdalmát éreztem. Viszolyogva fordultam előre. Bármi is történik, nem akartam többet látni. Ha utolér, meghalok, ha tovább nézem a szenvedését, megőrülök. Miért nem adja már fel? Ha megállna, talán túlélhetné!
Hálójáró egy kapcsolóra csapott, mire a kocsi hátuljából kattanást hallottam.
– Most!
Hálójáró kiáltásával egy időben fordultam hátra. Darron célzott, és a betonra ömlő folyadékba lőtt. A felágaskodó lángtenger eltakarta előlem Arron véres alakját.

6 megjegyzés:

  1. halii.:D
    hűűhaa. ez volt aztán az izgalmas fejezet'':D bár most eléggé össze vagyok zavarodva, de attól még nagyon tetszett.:) attól még, hogy Arron lehet gonosz, nekem ő az egyik kedvencem.:$ szóval remélem, hogy egyszer majd kiderül, Sasha-val van.:P
    remélem hamar felkerül a következő!!:)
    xoxo.

    VálaszTörlés
  2. Imádtam:) Jöhet a következő rész :D

    VálaszTörlés
  3. Helló!
    Hát..hűha..:))) Nagyon jó és izgalmas lett ez a fejezet,csak kár,hogy már vége is:( Remélem a következőre nem kell olyan sokat várnunk!:) Arron továbbra is a kedvenc,még ha most ő is az üldöző:)) Tudod, a rosszfiú effektus :))) Pusszantás,Vany

    VálaszTörlés
  4. Most hogy elolvastam tudom érdemes volt ennyit várni rá ez egyszerűen szuper lett !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    csatlakozom az ellőttem szolokhoz mert én is úgy érzem Arron Sashahoz tartozik remélem hamar kiderül róla valami (akármi). Köszönöm neked jobb lett a mai napom .REMÉLEM A KÖVETKEZŐT HAMARABB OLVASHATOM

    VálaszTörlés
  5. Rosszfiú-effektus. Ez olyan találó! :D
    Nekem most Darren, Hálójáró meg Claire a favorit, de Arron sem marad le tőlük túl sokkal. Tudod, határozottan imádom az ilyen részeket, minden könyvben, blogban, stb.-ben, de még egyet sem élveztem annyira, mint ezt a mostanit. :)
    Várom a következő fejezetet! :D

    VálaszTörlés
  6. Johanna, Névtelen, Vany, ica30 és Rose!

    Nagyon szépen köszönöm! örülök, hogy megérte várnotok az új fejezetre. Terveim szerint jövőhéten felkerül a folytatás. :)
    Sokat számít nekem, hogy megosztottátok velem a véleményeteket. KÖSZÖNÖM! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy megosztod velem a véleményed!