2013. december 15., vasárnap

"A karácsony szelleme" Syro – Szellemes karácsony


Syro – Szellemes karácsony

Szellemes karácsony, avagy amikor már a Karácsony Szellemének is sokadika van

A kereszteződésben egy öreg, vastag tölgyfán volt az utolsó, még látható túristajelzés. Kevin vadul forgatta a térképet de nem jött rá, hogy a három út közül melyik megy Poinfieldbe. A hó is egyre jobban rákezdett, és a hangulat is egyre nyűgösködősebb lett.
- Megfagyok – nyafogta Susie és közben úgy totyorgott, mint egy galamb. Szőke haja kilógott a sapkája alól és követte minden mozdulatát, ahogy próbálta magát melegíteni.
- A tél ilyen, miért nem öltöztél fel jobban – mormogta a fogai között Kevin és tovább zsonglőrködött az egyre jobban szétázó térképpel.
- Induljunk el az egyiken, csak kijutunk valamerre – okoskodott Zack.
- Persze, hogy aztán ha rossz helyre érkezünk és engem szídhassatok.
- Nem tudom, mit vagy úgy oda, eddig is mindig téged cseszegettünk, eggyel több vagy kevesebb már nem számít – rántota meg a vállát Mark és jól hátba veregette Kevint, amitől majdnem kiköpte a tüdejét.
- Zacki drágám, menjünk már – duruzsolta Susie és közben szorosan hozzábújt hős lovagjához.
- Jól van döntöttem!
- Remek – mérgelődött Kevin.
- Arra megyünk tovább – mutatott a balkéz felé eső útra. Több sem kellett Marknak azonnal elindult a többiek meg utána.
- Gyere már térképbúvár, ha lemaradasz elhagyunk, aztán a farkasok fognak szétmarcangolni – poénkodott Mark az öccsének.
Az út egyre nehezebben volt járható, a hó is rendületlenűl esett, sötétedett is, és ráadásképpen a szél is kezdett feltámadni. A fiúk viccesnek tartották, hogy milyen farkasordító hideg lett, és vonyítani kezdtek egymást túllicitálva. Ez addig jópofa is volt, míg a távolból válasz nem érkezett. Ekkor döbbentek rá ténylegesen, hogy a vadonban vannak, és fogalmuk sincs, hogy merre mennek, hol vannak, és hogy mit kell c sinálni, ha farkasokkal kerülnek szembe.
- Úr Isten! Mi lesz most velünk? - sopánkodott Őszőkesége és vadul kapaszkodott a férfiba, aki eddig bátran játszadozott farkasosdit, de most fülét farkát behúzva szaporázza lépteit.
- Semmi sem lesz. Csöndben megyünk tovább, az lesz.
- De drágám!
- Mint mondtam csödben, vagy azt akarod, hogy idejöjjenek? - nézett a nőre, aki beharapta a száját és most már némán próbálta felvenni a tempót. A továbbiakban még párszor hallották a farkasokat, hol közelebbről, hol messzebbről, de más említésre méltó esemény nem történt.
Teljesen besötétedett, de a hónak köszönhetően annyit még láttak, hogy hova lépnek, meg hogy körülbelül az úton haladnak. Úgy egy jó óra múlva és kellően átfagyva fényt vettek észre magukelőtt. Szaporázták volna lépteiket, de már csak vánszorogtak, és reménykedtek, hogy nemsokára fedél lesz a fejük felett.

- A ház ősidők óta állt az erdőben, melybe halandó ember még nem tette be a lábát – zengett fel a szónónklat a kandaló mellől.
- Ugyan már, ez akkora hülyeség, hogy segítségért kiállt, mond meg neki Te is!
- Engem hagyjatok ki, ha kérhetném.
- Neked most meg mi bajod van?
- Semmi.
- Igazán? Akkor mondj véleményt, hisz ez téged is érint.
- Miben is?
- Ez a mi történetünk, valakinek meg kell írnia. Eddig csak ostobaságokat terjesztettek rólunk, meg már lassan ott tartanak, hogy gonoszak is vagyunk.
- Ezt a sületlenséget hol hallottad?
- Nem sületlenség, a múltkor az az ügyvéd, aki a pénzmosásos ügyben védte a vádat.
- Sok olyan volt, konkrétan melyikre gondolsz?
- Arra akinek olyan rémes karácsonyai voltak, emlékszel, nem? Jaj ne már! Az amelyiknek megmutattam, hogy a szülei soha nem adtak semmit karácsonyra mert, azt hajtogatták folyton, hogy mindenért meg kell dolgozni, másképpen nem lesz semmije.
- Szóval az, igen emlékszem, a barátainak nagyon kellemes ünnepeik voltak, mi van vele?
- Ő mondta, hogy sokan félnek Tőlünk, meg hogy mi milyen gonoszak vagyunk, ilyeszgetjük őket, meg felelevenítjük a rossz élményeiket.
- Itt ha kérhetném beszélj a magad nevében, én csak szépet mutatok nekik.
- Remek, már megint kezded, mintha csak a szép meg a jó lenne a fontos. Mond meg neki Te is, ha jól tudom nálad sem mindig csak a pompa és a csillogás létezik.
- Mint már mondtam, engem hagyjatok ki a kis játékaitokból – ezzel látványosan hátat fordított a másik kettőnek és nézte a kandalóban pattogó tüzet, a többiek is szép lassan odajöttek és csnedesen lekuporodtak a saját helyükre, és elmélyülten nézték a tüzet. Aztán egy szempillantással később felpattant és a rémülten a többiekre nézett Jövő.
- Most mi van? - forgatta meg homályos szemeit, majd megadóan felemelte kezeit - Rendben befejeztem, de ha eldurvul a dolog, mert nem írhattam meg...
- Emberek... - mondta elhalló hangon Jövő.
- Igen róluk beszéltem eddig, jó hogy végre felfogtad. Sokáig tartott – zsörtölődött Múlt.
- Úgy értem, hogy ide tartanak – erre a másik kettő is ledermedt.
- Az nem lehet, hisz jól el van dugva ez a hely, soha senki nem talált még ide.
- De most igen.
- Te jóságos és, és mi lesz ha meglátnak minket? Nem láthatnak egyszerre mindhármunkat, az szabályellenes – aggodalmaskodott Múlt.
- Biztos, hogy idejönnek? - kérdezte Jelen.
- Tévedtem már valaha? - fakadt ki Jövő.
- Khmm... - nyelte le a választ Múlt. Amiért bezsebelhetet egy rosszaló pillantást Jövőtől.
- Akkor elbújjunk.
- Ez remek ötlet, és mégis meddig gondoltad? Ez a mi házunk... - sopánkodott Jelen, de ekkor kopogtak az ajtón.
- Valakinek ötlet? - Nézet Múltra és Jövőre.
- Elbújunk és megvárjuk míg elmennek – döntötte el a kérdést Jövő. Ezzel mindhárman felrohantak az emeletre, de persze a csndes osonás helyett végig csattogták az egész felfelé vezető utat, hogy aztán a korlát mögé rejtsék magukat az árnyékba.
Az ajtó nehezen adta meg magát, és mikor kinyílt négy ember jött be rajta. Mindegyik arca nyúzott és fagyos volt, mondhatni alig éltek.
- Még tíz percet kellett volna kint maradniuk, és akkor nem lenne problémánk – morgolódott Jövő, akit most sokkal jobban zavart a helyzet, mert más látni hogy mi lesz és más megélni.
- Hahó van itt valaki – próbáltak kiabálni, ami inkább hasonlított egy egéscincogáshoz, majd bezártál az ajtót és betámadták a kandaló elötti szönyeget.
- Szerintetek lakik itt valaki? - kérdezte Susie. A többiek meg hiába voltak kimerülve, döbbentek néztek a lány felé.
- Szerinted magától van tűz a kandalóban? - kíváncsiskodott Kevein, bár előre félt a választól.
- Honnan tudjam? Nem vagyok mindentudó. - válaszolta sértődötten és közben próbálta melengetni lefagyott ujjait.
- Remélem... - és itt Mark Zackre nézett, aki dermedt arcára próbált erőltetni egy széles mosolyt, ami grimasz lett, jelezve, hogy nagyon is ellensúlyozva van a világos hajszín.
Kevin csak forgatta a szemét erre, és közben körbenézett házban, hogy tudja hova is kerültek.
- Bárki is lakik itt, eléggé ódivatú - jegyezte meg. Erre mozgólódás támadt az emeleten, de a széltől ezt nem vették észre  a tűz előtt ülők.

- Maradj már nyugton – intette rendre Jelent Jövő.
- De azt mondta, hogy ódivatú a lakásunk – hitertlenkedett, hogy ez e többiekből nem váltott ki semmilyen reakciót.
- Nekem tetszik szerintem, kellemes – fűzte hozzá véleményét Múlt.
- Persze mert neked, a kőkori kúltúra is már modern.
- Te most célozgatsz valamire?
- Fejezzétek már be, van más problémánk is, mint a lakberendezés – erre duzzogva elfordult egymástól Múlt és Jelen.
- És mihez kezdjünk – kérdezte meg kis idő múlva Múlt –, elűzzük őket?
- Jövő?
- De hogyan csináljuk?
- Jesszus, ezt pont te kérdezed? NE szivas, hágy hogyan csinálnák, ahogy mindig mindent. Megkísértjük őket. Én kezdem, jól megijesztem őket, mutatok valami ocsmányságot nekik, aztán Jelen megmutatja hogy most itt vannak, csak hogy meg ne errőltesse  magát.
- Mit mondtál? - indult meg Jelen Múlt felé.
- Elég legyen! - csattant fel Jövő, ezzel megfékezve hogy újra kezdjék állandó vitázásukat.
- Szóval aztán jössz te és elhiteted velük, hogy szörnyű lesz nekik, ha egy percet is tovább maradnak. Kérdés van?
- Kezded már nagyokos? -vigyorgott rá Jelen, de Múlt most nem vette fel a dolgot, hanem láncait csörgetve elindult az emberek felé.

Recsegett a lépcső a súlyos láncok alatt, mindeg egyes lépésnél nagyott csörent, és közben vészjósló hangok harangozták be valami szörnyűség érkezését.
- Halljátok? - pattant fel Kevin.
- Én félek! - jajveszékelt Susie, de mikor meglátta a láncos szürke köppenybe burkolt alakot felsíkoltott, amitől a többiek ugrottak vagy egy métert, mert a lány elörevetette magát és ahelyet hogy hanyat-homlok menekült volna, átölelte a jövevényt. Mindneki ledermet a szobában, de még az emeleten is. Múlt egyszerűen úgy meglepődött, hogy elfelejtette mit is kellene tennie.
- Ki vagy? - kérdezet kisvártatva a lány.
- Múlt - nyögte ki megszeppenve a szellem. Sosem tudták megérinteni, de úgy néz ki a házban nem minden működik úgy, ahogy kellene.
- Ki? - jött akérdész egyszerre mindenkitől.
- A Múlt Karácsony Szelleme – nézett ki a csuklyája alól értetlenűl – hallottatok már rólam nem?
- Hát... ez csak egy mese- mi meg már nem vagyunk gyerekek, legyinett Susie és mint akit már nem érdekel a dolog visszament a szőnyegre melegedni.
- Mi az, hogy mese? - Kezdett egyre dühösebb lenni Múlt - Itt van Jelen és Jövő is – mutatott fel az emeletre. Közben a láncai egyre vastagabbak lettek, legalábbis szerinte, mert valójában nem történt semmi. A fiúk is vissza araszoltak a tűz felé és közben köszönő ódákat intéztek felé, hogy itt lehetnek, és melegedhetnek, de a szeműket nem vették le róla. Végűl is egy ismeretlen csulyás fazon áll velük szemben, láncokkal, akiről semmit sem tudnak.
- Na, ebből elég! Mindneki takarodjon ki a házunkból! - ordította.
- De akkor megfagyunk, ezt nem teheti! - heveskedett Kevin, mert csak ő találta meg a hangját a fiúk közül.
- Pont annyira érdekel, mint egy farkast az, hogy az őzike a mamájával szeretne lenni.
- Fújjj, ez olyan borzasztó, hogy mondhat ilyet? - nézett rá ártatlan szemmel a lány. Múlt megrökönyödve bámult maga elé, és képtelen volt felfogni, hogy mi a fene törénik ebben a házban.
- Amúgy cukik a láncaid – mosolygott rá és huncutul kacsintott egyet neki – nekem is vannak, tudod Zack...
- Susie, ez nem olyan dolog, mait el kéne mondanod, bárkinek is - nézett rá komolyan a srác.
- Ja! - mosolyodott el a lány – Bocsi, de ez titok – mentegetőzött Múltnak, akinek a dühe elszállt, és csak egyszerűen nem értett semmit. Lehuppant a lépcsőlegaljűr és játszani kezdett a láncaival, hol ide, hol oda csapott vele. Egyre erősebben, és hol az egyik asztalt zúzta szét hol a másik széket, és egyre több mindent tett használhatatlanná. Az emberke meg rémülten hol egymásra hol a csapkodó alakra néztek, és két piszmogással később úgy döntöttek, hogy jobb lesz indulniuk, és amilyen gyorsaj jöttek úgy távoztak is. Múlt észre sem vette, csak folytatta a pusztítást, majd meglátta maga elött Jövőt aki lekevert neki egy hatalmas pofont.
Minden megváltozott. ott ült a kandaló előtt, ahogy Jelen is és a Őt figyelte. Embernek nyoma sem volt.
- Emberek jártak itt?
- Elkerülték a házat, ahogy eddig is mindig. De neked meg mi a fene bajod volt?
- Ezt hogy érted?
- Csörgetted a láncod és sípákoltál, mint egy kísértet.
- Csak fáradt vagyok, és kész, amúgy nehogy azt hidd, hogy te nem adsz ki fura hangokat, csak mert nem szólók.
- Hidd el én tudnék róla – felelte higgadtan Jövő.
- Elegem van mindenből! - ezzel felállt és dulva-fulva elvonult – a Következő Karácsonyig nemlátásra! - és bevágta maga mögött a szobája ajtaját Múlt.

3 megjegyzés:

  1. Sajnos a második egységhez érve, a "kandaló" szó volt az a pont, amikor olyan sok lett a sok elütés, egybe-, és különírási hiba, igeidők keveredése hibákból, hogy elálltam a további olvasástól.
    A szerző valószínűleg nagyon érdekes történetet gondolt ki, de egy dolog az, ami az író fejében összeáll és más, amit abból az olvasó értelmezni is tud. Ennek a történetnek sajnos nem tudtam a végére érni.
    Jager Luca

    VálaszTörlés
  2. Halló syro ;)

    Na szóval, ami tetszett, azok a dialógok, szerintem nagyon frappáns és élő lett a dolog tőle. És sikerült, a dialógokkal karaktereket varázsolnod, ami nekem nagyon bejött. És vicces is volt, meg könnyed, úgy látszik, vágyom a könnyedség után mostanság ;) A fent említett hibák kiküszöbölése után, én javasolnám :)

    páááá, mimi

    VálaszTörlés
  3. A hibákkal valahogy én sem törődtem:) Nem olvastam még a multról, jelenről és a jővőről egyben sehol. Érdekes volt :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy megosztod velem a véleményed!